Mozaik

mozaik kép

Mi a mozaik, játékmozaik definíciója?

  • Az a legkisebb KÉPelem, amely még játékfunkcióval bír?

A mozaik, játékmozaik, mint gyűjtőfogalom, a KÉPben való edzői gondolkodásmód terméke.

Nézzük, hogyan gondolkozik az az edző, aki JÁTÉKKÉPBEN gondolkozik?

kovács ferencKovács Ferenc, aki “szintetizáló gondolkodásmódot” képvisel:

„A stílusból lebontott mozaikokat gyakoroltuk. Ha ment, hozzátettem a másikat. Gyakorlatilag 5-6 mozaikot kellett összeillesztenem és megkaptam az összképet, a JÁTÉKSTÍLUST, a csapatjátékot.” 

Most nézzünk egy másik edzői gondolkodásmódot!

Dr.Nádori László, aki “analizáló gondolkodásmódot” képvisel:nádori

„A mérkőzésen a taktikai tevékenységre jellemző mozgásos cselekvéseket elvileg végtelen számú helyzetben és végtelen számú megoldási variációban alkalmazzuk.” 

  • Kovács Ferenc azt mondja, hogy a játék véges számú KÉPelemből áll (5-6 mozaik), ahol véges számú döntést kell hozni, vagyis a folyamat modellezhető.
  • Dr. Nádori azt mondja, hogy a játék “végtelen számú helyzetből áll”, ahol végtelen számú döntés hozható, vagyis a folyamat nem modellezhető.

A két edzői megközelítés, két futballfilozófiát takar. Az egyik azt állítja a folyamatot átlátom és kézben tartom, a másik azt állítja, hogy a folyamatot nem látom át, nem tudom kézben tartani.

A fenti gondolatokból még az is leszűrhető, hogy a folyamatokba nem a helyzeteken, hanem a mozaikokon keresztül avatkozunk be. Mert abban Nádorinak igaza van, hogy a futball végtelen játékhelyzetből áll, azonban a folyamatba való beavatkozás szempontjából ez indifferens.

A dolog hasonló, mint a gépkocsi motorja.

A dugattyúnak elvileg végtelen számú helyzete lehet, azonban a működés szempontjából fontos fázisok:

  • a szívás, 
  • a sűrítés
  • a gyújtás
  • a kipufogás.

Ha valamelyik állapot nincs meg, akkor ott a hiba.

Mint ahogy már említettük, elődeink KÉPben gondolkoztak.

Kov Fer

A játékmozaikoknak nevet is lehet adni:

Például:

1-es mozaik: 

  • Labda biztos helyre juttatása a védő harmad szélén

2-es mozaik:

  • Támadásszövés tengelyben a középső harmadban

3-as mozaik:

  • Védelmi vonal áttörés szélen a támadó harmadban

A következőkben nézzünk egy másik példát!

mozaik2

1-es mozaik:

  • labdajáratás védelem és középpálya között

2-es mozaik:

  • támadásvezetés szárnyváltással

3.as mozaik:

  • szárnytámadás

Az oktatás során, csak azokkal a játékoscsoportokkal foglalkozik az edző, akik az adott mozaikot alkotják. 

x
Neked mit hozott a Mikulás?
Mi egy ingyenes futballoktató weblappal leptünk meg téged! Tanulmányozd és sajátítsd el azt a tudást, amit ingyen kínálunk neked weboldalunkon.